Nagy Manitu egy mesebeli ménest legeltet az égbolt végtelen kék rétjein. A
táltosok selymesen kék sörénye titokzatos fénnyel ragyog, aranypatkójuk
csillagport ver fel a nesztelen éjszakában, és ezeket a lovakat nem tudja
meglovagolni más, csak a legendás égi lovasok. Ebből a régi indián legendából
bontakozik ki a cseh Filip Jánsky tollán a második világháború névtelen
hőseinek, a hadirepülőknek hőskölteménye, a szó legtisztább értelmében azoké a
névtelen hősöké, akik a mindent eltipró, mindent legázoló teuton csizmák elől
önként menekülnek a hontalanságba, hogy onnan vegyék fel a harcot a rém, a
fasizmus ellen. A regény, mely hiteles dokumentumok tanúságára épült, a háborús
regények bő és nemesen komor patinájú termését gazdagítja, de a műfaj eddig
ismert erényein túlmenően, új, lelket és lelkiismeretet egyaránt megrázó
színeket és képeket tár az olvasó elé. Filip Jánsky műve az emberi együvé
tartozás, a népeket és nemzeteket összekötő emberi önérzet és az emberi erkölcs
regénye. De egyúttal a hazaszeretet és az emberszeretet himnusza is. Szépségeit
és fájdalmait a küzdelmekben megedződött ember helyenkint derűs, helyenkint
sötét borongású humora ragyogja be, s ezek az emberi és írói erények méltán
nyitnak könyvének utat a világirodalom felé.