Kecskeméthy Aurél (1827-1877), egy helytartótanácsi kishivatalnok fia, Budán és
Vácott végezte tanulmányait, a pesti egyetemen ügyvédi oklevelet szerzett, majd
Bécsben és Pesten működött mint ügyvédgyakornok. A Fiatal Magyarország köréhez
laza kapcsolatok fűzték, Petőfi és Jókai is barátai közé tartozott. ?Nagyon szép
gyerek volt, vidám, könnyűvérű fiú ? emlékezik rá Jókai ?, elmés gúnyora nem
kímélt senkit, még saját magát sem. Nagy szenvedéseken át vezette őt világába az
élet, s ezek tanították meg tagadni mindent és kikacagni mindent.? A
szabadságharc küzdelmeiben alig vett részt, a bukás után nem fenyegette
kényszerbe sorozás, börtön. 1850-ben kezdte el hírlapírói pályáját, a hivatalos
Magyar Hírlap-nál, majd a bécsi belügyminisztérium sajtóosztályának cenzora
lett; később is az osztrák kormányt támogató lapok munkatársa, szerkesztője
volt. A kiegyezés körül csatlakozott a Deák-párthoz, annak konzervatív
szárnyához tartozott. Kákay Aranyos álnéven szellemes, nagyhatású országgyűlési
?árny- és fényképek?-et írt, majd igen érdekes beszámolót 1876-os észak-amerikai
útjáról, az amerikai politikai, társadalmi, gazdasági viszonyokról. Kecskeméthy
Aurél 1857-ben barátja, Török János közvetítésével kapcsolatba került Széchenyi
Istvánnal, sűrűn eljárt hozzá Döblingbe, tájékoztatta a világ eseményeiről, a
külföldi sajtó cikkeiről. Ezért gyanússá is vált az osztrák rendőrség szemében,
1859-ben házkutatást tartottak nála, felfüggesztették cenzori állásából. Gróf
Széchenyi István utolsó évei és halála című munkája, amely 1866-ban jelent meg,
a riport, emlékirat, lélekraju, esszé kitűnő ötvözete, pontos és anyaggazdag
beszámoló Széchenyi István utolsó éveiről, az öngyilkosságát előkészítő
eseményekről, árnyalt, érzékletes portré és korrajz.