?Ez az utolsó könyvem, amin keresztül szándékomban áll a mi Közös Atyánk más,
hozzám hasonló teremtményeivel megosztani majd minden, az ember belsô világának
korábban ismeretlen, és általam véletlenül megismert misztériumát.? Gurdjieff
ezeket a szavakat 1934. november 6.-án írta, és azonnal munkának látott. Az
elkövetkezô néhány hónapban teljesen ennek a műnek a kidolgozására szentelte
magát. Aztán hirtelen, 1935. április 2.-án véglegesen abbahagyta az írást. ?gy a
?Harmadik Sorozat?-ot szinte azonnal félre tette, ami azután sohasem öltötte fel
saját formáját. Felmerül a kérdés: vajon miért állt el a tervétôl éppen akkor,
és miért nem tért vissza hozzá? Miért hagyta ezt a Harmadik Sorozatot
befejezetlenül, és miért adta fel szemmel láthatóan a szándékát, hogy publikálja
azt? Lehetetlen válaszolni ezekre a kérdésekre anélkül, hogy elkötelezte volna
valaki magát abban az intenzív munkában, amit Gurdjieff életének utolsó tizenöt
évében bizonyos számú tanítványával elvállalt, nap nap után megteremtve számukra
ideáinak közvetlen és gyakorlati tanulmányozásához szükséges feltételeket. Ő
egyébként világosan értésre hozza a Belzebub elbeszélései unokájának utolsó
oldalán, hogy a Harmadik Sorozat csak azon elôre kiválasztottak számára lesz
elérhetô, akik képesek megérteni ?az eredeti objektív igazságokat?, amit ebben a
sorozatban megvilágít. Gurdjieff napjaink emberéhez szól, azaz valakihez, aki
többé már nem tudja felismerni az igazságot azokon a formákon keresztül, amit
különbözô formákban fedtek fel neki a legkorábbi idôk óta; ehhez a mélyében
elégedetlen emberhez, aki elszigeteltnek, jelentéktelennek érzi magát. De,
hogyan lehet benne felébreszteni egy intelligenciát, ami képes megkülönböztetni
a valódit az illuzórikustól? Gurdjieff-et követve, az igazságot csak akkor lehet
megközelíteni, ha mindegyik rész, ami az emberi lényt alkotja, azaz a gondolat,
az érzés és a test egyazon erôvel van érintkezésben, és azon az egyedüli módon,
ami ezek mindegyikének megfelel - ellenkezô esetben a fejlôdés elkerülhetetlenül
egyoldalú lesz, és elôbb-utóbb véget ér. Ennek az elvnek hatékony megértése
hiányában, minden önmagán végzett munka elhajlásra lesz ítélve. Az alapvetô
feltételek rosszul lesznek megértve, és az erőfeszítések formáinak mechanikus
ismétlődései jelennek meg, amelyek sohasem fogják túlhaladni a közönséges
szintet.