Varga Csaba az Egész filozófusa. Újkonzervatív gondolkodóként mindössze egy
évtizede készül az átfogó metaelmélet megírására. Ez a könyv az előkészületek
egyik szellemi dokumentuma, s ezzel új tudományos és gondolkodói pozíciót vívott
ki magánat. Egyrészt új, mert a metaelmélet szükségképpen interdiszciplináris,
másrészt szokatlan, mert nem okvetlenül fékez le a tudomány hagyományos
határainál. Varga Csaba így az Új Tudomány egyik első hazai teoretikusa. A
tudományból azonban nem kíván álépni a teológiába vagy az ezotériába, nem akar
művészi elemeket beemelni, ugyanakkor a megismerés minden lényeges útját és
eszközét hasznosítani akarja a tudomány érdekében. A poszt-posztmodern kor
szellemi útjait nem lehet se régi, se új gondolkodási karanténokba zárni. Nem
hiszi persze azt sem, hogy a filozófiának, mint a szaktudományok fölötti
metaelméletnek vége van, s ezért filozófia helyett nem hátrál vissza a
társadalom- vagy tudományelméletbe, ám a társadalomelméletből kiindulva az
emberiség új világmodelljének, a tudásalapú információs kornak az integrált
elméletét szeretné értelmezni. Feltehetően az is vitát vált ki majd, hogy nem a
régi ész- és racionalitás központú paradigma híve, de nem is valamilyen
irracionális, tudományellenes álláspontot képvisel. Az Új Paradigma meghaladja a
racionalitás-irracionalitás problémáját és a szupraracionális elméletalkotás
programját vállalja. Varga Csabát tehát nem lehet egyetlen hagyományos
szellemi-ideológiai skatulyába sem besorolni. Minden ízében új, nyelvileg is
újat hozó, egyszerre kísérletező és integráló teoretikus. Az ezredforduló utáni
elméletalkotás jelentős gondolkodójaként jelentős elmélethorizontokat tár fel.