Születtem, mint oly sokan mások, igaz, Kardos András néven már kevesebben, és
1953-ban még kevesebben. Magyar-esztétika szakon végeztem, magamat leginkább
kritikusnak, esztétának és szerkesztőnek tartom. A szocializmusnak becézett
kádári korban voltam katona (ezt csak azért említem, mert itt értettem meg
igazán, hogy hol élek: diktatúrában), voltam évtizedig állástalan és a
demokratikus ellenzék másodvonala, írtam kritikát, esszét, tanulmányt. A váltás
után Debrecenben tanítottam a Filozófiai Intézetben húsz éven át, hála
mesteremnek és barátomnak, Vajda Mihálynak. Szerkesztettem a Hiány névre
hallgató szociálliberális kétheti lapot és a Gond című filozófiai folyóiratot.
Életem legmunkahelye a Lukács Archívum lett, ahol a rendszerváltás után egészen
az intézmény szétveréséig (2017) dolgozhattam. Ezt azért is tartom kiváltságnak,
mert Lukács György volt az a filozófus, aki egész életemben megkerülhetetlen
szerepet tölt be, akár vitázom vele, akár csak megérteni próbálom. Lukács
mellett Vajda Mihályt kell megemlítenem, valamint apámat, Pándi Pált, akivel
szintén egész életünk a szeretet és a vita kettősségében zajlott le. Mint
remélem, ebből a kötetből is kiderül, hogy életem alapmorfológiája a létnek ez a
két modusa: vita és szeretet.