Életében kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót.
Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után
ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben.
Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és
népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két
világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a - korunktól sem idegen
-kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő,
szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de
egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora
emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere
azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke
csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a
vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő
törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.