Molly - döbbent tekintetemtől kísérve, hisz egyáltalán nem volt rá jellemző,
hogy ennyire feldühödjön - tovább húzta a fehér vonalat, fel a falon és a kék
virágos tapétán. Felállt az íróasztalára és folytatta egészen a mennyezetig,
aztán átment a szoba túlsó végébe, felállt az ágyára, és a falon felfelé ott is
a mennyezetig húzta meg a vonalat. Szépen, egyenesen. Ha én próbálkoznék
ilyesmivel, biztos, hogy girbegurba lenne. De Molly igen pontosan dolgozik.
Aztán visszarakta a krétát az edénybe, leült az ágyára, és - mintha mi sem
történt volna - kézbe vette a könyvét. Ám mielőtt újra nekifogott volna olvasni,
rám nézett, (én még mindig ott álltam döbbenten), és így szólt: - Tessék!
Mostantól olyan rendetlen lehetsz, amilyen csak akarsz, de a szemetedet tartsd a
magad oldalán! Ez itt az én térfelem!