Ez a hetvenes években, Szent Miklós napjára következő másnapon történt. Ünnep
volt, Vaszilij Andrejevics Brechunov, a gazdag vidéki kereskedő nem
szabadulhatott hazulról; templomi előljáró volt, jelen kelkett lennie a
templomban, otthon pedig fogadnia, vendégelnie kellett a rokonait, barátait.
Dehát, az utolsó vendégei is elég korán távoztak, Vaszilij Andrejevics tehát
azonnal készült áthajtatni a szomszéd földesúrhoz, hogy megvegye tőle azt az
erdőt, amelyre már régen alkudott. Vaszilij Andrejevics sietett, hogy a városi
kereskedők el ne kaparintsák az orra elől a kitűnő üzletet. A fiatal uraság
10.000 rubelt az erdejéért csak azért kért, mert Vaszilij Andrejevics hetet
kinált érte. 7000 pedig egyharmada volt a valóságos értékének. Vaszilij
Andrejevics talán alkudott volna tovább, mert az erdő az ő járásukban volt, a
járásbeli kereskedők közt pedig régen megvolt már az egyesség, hogy egyikük sem
kinált többet, ha a másikuk alkuszik valamire; de Vaszilij Andrejevics megtudta,
hogy a kormányzósági fakereskedők is szemet vetettek már a gorjacsinszki erdőre;
azért határozta el, hogy azonnal indul és nyélbeüti a dolgot a földbirtokossal.
Igy esett, hogy ünnep multával elővett a ládájából 700 rubelt, hozzácsapta a
nála levő templomi 2300-at, úgyhogy kikerekült az összeg 3000-re és pontosan
átszámolva, pénztárcába téve a pénzét, készült indulni. Nikita béres, aki aznap
maga volt csak józan, Vaszilij Andrejevics valamennyi bérese közül, futott
befogni Nikita aznap csak azért nem volt részeg, mert iszákos volt azelőtt és
most böjt óta, amely alatt elitta a ruháját, csizmáját is és magával fogadalmat
tett, hogy nem nyul többet italhoz...