Benyhe István a régi mesterek, a kabbala, a bonyolult, nehezen megfejthető
titkos vagy éppen mágikus szövegek szerelmese. Versei különös hangulatú,
kutatásra, továbbgondolásra késztető ötvözetek. A kötött, gyakran időmértékes
versformák a vers többféleképpen érthető tartalmára vagy belső logikájára
figyelmeztetve gördülnek, akadnak meg, vagy alakulnak át, de látszólagos
aszimmetriájukban is mindig felfedezhető bennük valami bujkáló szabályszerűség.
Furcsán exponált, elmosódó, de nagyon kifejező képet kap belőlük az olvasó a
rendszerváltás szellemi előzményeiről és következményeiről, kultúránk,
értékrendünk, belső világunk, hitünk szerkezetéről, az elmúlt évtizedek
alig-alig feldolgozható lelki tartalmáról. A kétségtelenül életrajzi ihletésű
ciklus furcsa, torz forgótükröt állít az olvasó, a szerző és a versek konkrét
világa közé, amelytől úgy érezzük, hogy magasabb tudás, beavatottság részesei
lettünk. Ezt az érzést erősítik Szabó Ottó mélyen átélt, gyönyörű illusztrációi,
amelyek nemcsak a felvidéki mester kivételes grafikai tudásáról, hanem páratlan
beleérző képességéről is meggyőzik a kötet forgatóját.