Szerencsés ember vagyok. Bánatok, bajok, csalódások értek, mint minden embert -
viszont többet kaptam az átlagnál. Több változatosságot. Több színt, több
örömet. Így Indiát is. Nem turista voltam, aki végigszáguld az országutakon. Nem
voltam - kell-e mondanom - misszionárius, aki hasznosan vagy haszontalanul
jótékonykodik. Nem voltam üzletember, aki csak a gazdagokat ismeri. Iskolai
tanár voltam, egy a két-hárommillió közül. Három évig éltem az indiaiakkal
hétköznapjaikat, ünnepeiket. Ettem mahárádzsákkal állva, ültem parasztok
szobájának trágyával egyengetett földjén, és csészealjból ittam a teát, mint ők.
Háltam milliomosoknál és várótermekben. Hányféle emberrel beszéltem! És
mindegyiktől kaptam valamit, ami nélkül sokkal szegényebb lennék. Láttam a
Tadzs-Mahalt is. Fürödtem a Comorin-foknál, a három tengerek vízében. Beszéltem
kasmíri szőnyegszövőkkel, bengáli halászokkal, gudzserati orvosokkal, urdú
írókkal... Láttam az ellorai barlangtemplomokat, a nagymogulok márványpalotáit.
Láttam... egek, mennyi mindent láttam, és milyen keveset!