Nagycenk neve az elmúlt két évszázad során összeforrott a Széchenyi családéval.
A nyugat-dunántúli község így jelentős helyet kapott a magyar történelemben és
jelképpé, fogalommá vált irodalmukban is. Itt élt és itt nyugszik Széchényi
Ferenc gróf (1754-1820), a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója és fia, gróf
Széchenyi István (1791-1860), a reformkor kiemelkedő politikusa, Kossuth Lajos
szavaival: a legnagyobb magyar. A község ma is kegyelettel őrzi emléküket.
Egykori lakóhelyük legszebb vidéki kastélyaink sorába tartozik. A falu
templomának, a család temetkezési helyéül szolgáló mauzóleumnak az építése
szintén venükhöz kapcsolódik. A mai Nagycenk két település, Cenk és Kiscenk (a
korábbi Dánielcenk) összevonásából keletkezett. Első okleves említésével
1243-ban találkozunk: IV. Béla ekkor adományozza a Chenke nevű birtokot Simon
soproni ispánnak. Változó birtokosok után 1423-ban a Kanizsai, majd házasság
révén 1536-ban a Nádasdy család tulajdonába került a község. A Wesselényi-féle
összeesküvés miatt gróf Nádasdy Ferencet 1671-ben kivégezték, s birtokait a
kincstár elkobozta. I. Lipót 1677-ben a Draskovics családnak adta Cenket, tőlük
viszont még ugyanabban az évben Széchényi György kalocsai érsek birtokába került
zálogjogon. Az érsek a zálogbirtokot Lőrinc öcssének engedte át; ennek fia,
György - aki 1697-ben grófi címet kapott - 1711-ben örök jogon megvásárolta. A
Felső-vidéket megszerző Széchényi György érsek végrendeletében kikötötte, hogy a
birtokrészeket csak a család férfitagjai örökölhetik.