Svédország, Göteborg, fenyőillatú skandináv tél. Az első állomása egy hosszú
utazásnak, amely fél Európán át északról délre vezeti Szabó Magdát a vizek ?
folyók, tengerek ? mentén. A Temze két oldalán az ezerszínű London, ahol hiába
keresi kedvenc olvasmányai keménykalapos, esernyős figuráit, itt ?senki és semmi
nem angolos?. A felékszerezett Szajna, ez a csupa szenvedély folyó, éppúgy nem
hasonlít semmi máshoz, mint a partján Párizs. Aztán Frankfurt következik a Majna
és Rajna ölelésében, majd a Moszkva folyó és Janus-arcú városa, a Néva mellett
pedig Észak Velencéje. A szeszélyesen kanyargó Tiberis mentén, a Forum Romanum
kövei között már az egykori latin szakos egyetemista kószál, aki eljött, hogy
meggyőződjön róla, valóban létezik mindaz a csoda, amit a könyvekből ismer. És a
csodák nem érnek véget Rómában, mert ott van még Firenze, ?a csupa híd, hal-meg
vízszag? Velence, Nápoly? A Hullámok kergetésében, amely egyszerre napló és
útirajz, esszé és riport, az emlékezetben rögzült pillanatfelvételek, mint egy
varázslatos kaleidoszkópban, tájakat, embereket, történéseket, hangulatokat
villantanak elénk. Csak olyan szertelen-korlátlan írói képzelet és tehetség kell
hozzá, mint amilyen Szabó Magdáé, és két csonka oszlopból felépül a hajdani
palota, éjjel megszólalnak a szobrok és a szökőkutak. És hívnak minket,
olvasókat, induljunk mi is, fedezzük fel a közel s távol megannyi csodáját.