A ma embere az élet minden területén legfőbb értékként hirdeti a személyes
szabadságot, és a hagyományt egyfajta béklyónak tekinti. Holott, ha hátat
fordítunk a tradíciónak, a létezés legbiztosabb alapjától szakadunk el.
Könnyebbé, szabadabbá, korlátoktól mentessé akarjuk tenni az életünket, végül
azonban olyan rögökhöz - például az anyagi jóléthez - kötjük magunkat, amelyek
valóban megkövetelik, hogy feláldozzuk érte a szabadságunkat. Az iráni
származású Sohrab Ahmari felnőttként vált kereszténnyé. A zsidó-keresztény
alapokon nyugvó nyugati kultúra nem ivódott a sejtjeibe hosszú évszázadokon át,
talán ezért is képes úgy tekinteni a hagyományunkra, ahogyan a hozzá hasonlóan
kacskaringós utat bejárt nagy elődök Szent Ágostontól John Henry Newmanig.
Értékként. Iránytűként. Segítségként. Miért rendelte el Isten a pihenőnapot?
Lehet-e spirituális a nem vallásos ember? Szüksége van-e Istennek a politikára?
Mire jó a szabadság? Magánügy-e a szex? Mi jó van a halálban? A szerző a
kérdések megválaszolásához nem kisebb mestereket hív segítségül, mint Aquinói
Szent Tamás, Seneca, Konfuciusz vagy éppen Alekszandr Szolzsenyicin, C. S. Lewis
és Abraham Joshua Heschel rabbi. Válaszai hatására átértékelődik bennünk mindaz,
amit a tradícióról gondoltunk, és ráébredünk, hogy a hagyomány nem más, mint az
egyes ember és az egész emberiség javát szolgáló, generációról generációra
átörökített bölcsesség, hit és tudás. Szakadatlan szál, amelyre gyöngyszemekként
felfűzhetők az egymást követő nemzedékek.