A francia pilóta-író gazdag életművének ismert és kevésbé ismert darabjaiból
válogató gyűjtemény átfogó képet ad az olvasónak arról, miként vélekedett ez a
tevékeny gondolkodó szeretetről és szerelemről, gyermeki lélekről és
barátságról, múltról és jövőről, háborúról és békéről, életről és halálról,
istenről és hitről, igazságról és szabadságról, önmagunk kiteljesítéséről -
egyszóval mindarról, ami emberi létünk része. Szeretsz, mert szeretsz. A
szeretetnek nincs semmiféle észoka. Az, aki mindenekfelett a szerelem várásába
szerelmes, sohasem fogja megismerni a találkozást. A közösség, amelyhez
tartozom, nem egy párt, nem is egy szekta, hanem a hazám. Jól csak a szívével
lát az ember. Szemmel nem láthatod a fontos dolgokat. Vajon minden komoly
gondolkodó egyfajta anakronizmus? A saját idejéből kiszakadt ? vagy a múltba,
vagy a jövőbe tekintő, de a jelennel igazából kibékülni nem tudó, nem akaró,
túlontúl erőteljes egyéniség? Az írásaikból, vallomásaikból vett idézetekből úgy
tűnik: igen. Antoine de Saint-Exupéry is az efféle különcök közé tartozott. Elég
legolvasottabb és leggyakrabban idézett kisregényére, A kis hercegre gondolnunk
(melyből, valószínűleg ? épp ismertsége miatt ?, egyetlen idézet sem került bele
a Füveskönyvek-sorozat részeként megjelent gondolatgyűjteménybe), és azonnal
rájövünk, hogy a sivatagban rekedt pilóta és távoli kisbolygójáról a Földre
vetődött, imádott rózsája után vágyakozó kisfiú története nem a pillanatnak,
hanem az örökkévalóságnak szól. Ugyanez az örökkévalóság világlik át az író
szinte minden gondolatán. Számára a modern, elgépisedett, nyájszellemű világ
maga a sivatag, melyben a szeretet, a jóság, a transzcendencia bőven áradó
forrásként van jelen. Felfogása szerint minden kapcsolat, minden közösség
túlmutat alkotórészein, a vezetést nem egyszerűen a legerősebbekre, hanem a
mások szerető, mégis szigorú irányítására legalkalmasabb egyénekre bízná, a
művészet pedig a meg nem alkuvó, szabad, ám semmiképp sem szabados individuumok
feladata. Különösen megindítóak Saint-Exupéry metaforái, melyekkel a minden
csoportban, kisebb-nagyobb közösségben, nemzetben, sőt, magában az emberiségben
megsejthető átlényegülést, transzcendenciát érzékelteti, hiszen egy katedrálist
alkotó kövek valóban nem puszta kődarabok, hanem egy sokkal magasabb rendű
egység: egy katedrális kövei. Amit pedig szeretetről, barátságról, a szerelemről
ír, mindenki számára megszívlelendő, hiszen nála emberibb módon kevesen
fogalmazták meg ezek lényegét. Mert nem elvenni, hanem adni kell megtanulni, a
sajátunktól eltérő ideák megfelelő hozzáállással nem rombolnak, hanem
gazdagítanak, és a kapcsolatokban nem szabad keresni semmiféle indítékot, mivel
minden vonzalom és szerető kapcsolat nélkülözi az észokakat: önmagáért való.
Saint-Exupéry mondatai nem is tanítani próbálnak, sokkal inkább imák. Ahogy a
szerelemről, a szeretett lényhez írt fohász is ? melyben néhány sorba sűrítve
ismerhetjük meg az író életfilozófiáját ? jól példázza ezt: ?Szétszórt voltam,
és boldogtalan: tégy összeszedetté. Vak voltam: hozz nekem fényt. Kiszáradt
voltam: hadd árasszam rád bőséggel szerelmemet. Ne okozz nekem túl sok
fájdalmat, ha nem igazán szükséges, és ments meg attól, hogy én valaha is
fájdalmat okozzak neked.? Galamb Zoltán 2009. május 25.