Jurán Vidort már fiatalkorában magával ragadta a vadászszenvedély és a
természet iránti olthatatlan rajongás. Eleinte még édesapjával vadászott, később
- tanítói és iskolaigazgatói állása mellett - vadász- és természetvédő
egyesületek tagja, író és lapszerkesztő is volt. Nemcsak vadászélményeiről,
hanem kiállításokról és egyéb aktuális témákról is írt, fegyvertechnikai,
vadászjogi és vadvédelmi kérdésekkel is foglalkozott. Szerepe volt a zerge, a
barna medve és a túzok vadászatának betiltásában. Azok közé a vadászegyéniségek
közé tartozott, akik a vadászkultúrát nemes módon képviselik, s jó tolluk révén
népszerűsíteni is tudják. Minden vérbeli vadász élete tulajdonképpen egy-egy
vadászkrónika. - vallotta. Az ő fél évszázados vadászmúltjának krónikáját képező
kéziratok az első világháborúban - amely alatt ő maga határőrként szolgált -
megsemmisültek, ám azok, amelyeket 1929 és 1945 között az általa szerkesztett
felvidéki Vadászlap leközölt, megmaradtak. A szerző eredetileg ezekből válogatva
állította össze a Vadászkrónika című kötetét, melynek tartalma a Motesíky Árpád
által szerkesztett Szepességi vadászhistóriák elbeszéléseinek zömével együtt
képezi e mostani kötet anyagát. Őzek, szarvasok, vaddisznók, fajdok, rókák a
főbb szereplői a könyvnek, és persze a vadászok és kopóik a Kárpátok életének
soha meg nem álló, élő filmszalagján...