Ferdinand, a lepkegyűjtő megüti a totófőnyereményt, úgyhogy módjában áll
gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a
gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép szőke
festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és
félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá
semmi másért, csak hogy ? akár a lepkékben ? gyönyörködhessen benne, a
birtokában tudja. ?Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost vagy
egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami
csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se
történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy
valaha csakugyan elérjük? ? mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos
naplójába: ?Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni
a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek,
mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet
adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan.?
Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története ? az első, ma
már klasszikusnak számító modern pszichothriller ? a filmvásznon is világsikert
aratott.