Ha a könyvolvasó, a filmnéző, a kiállításlátogató meghallja, ?nemzeti park,
nagy többségében érintetlen őserdőre, távoli hegyvidékre, kies pusztára, festői
völgyre, esetleg elérhetetlen korallzátonyra gondol. Felvillannak előtte a
mesebeli képek a paradicsomi semmittevésben élő állatokról, burjánzó
növényekről, színesen cikázó korallszirti halakról és kiterjesztett szárnyú
ragadozómadarakról. Legtöbben azt vallják, a nemzeti parkot azért hozták létre,
hogy az ember természethódító, környezetpusztító tevékenységétől megvédjék
Földünk egy darabját, a maga érintetlenségében, természetes szépségében. A
valóság azonban az, hogy bolygónkon már több mint 7,5 milliárd ember él, s
szinte nincs egy talpalatnyi terület sem, amelyet valamilyen formában ne
befolyásolna, ne változtatna meg az emberek jelenléte. Ez a könyv azt igyekszik
bemutatni, Magyarország 10 nemzeti parkjának különleges természeti képeivel és a
bennük élő emberi szereplőkkel, hogy az évszázadok óta a tájban élő ember
szerves részévé tud válni a környezetnek, nem használja ki, nem pusztítja el,
hanem együtt él vele, és folyamatos alkalmazkodásával még a civilizáció
fejlődését is elviselhetővé, beilleszthetővé tudja tenni. Láthatjuk a
szürkemarha gulyát kísérő gulyást, az erdőjáró favágót, a túzoktojást mentő
madarászt és a leshelyet építő természetfotóst; mindben az a közös, hogy a
természetet nem leigázni, meghódítani akarja, hanem vele élni, megismerni,
elfogadni és követni annak törvényszerűségeit. Lóránt Attila éveket töltött
ezeknek a magyarországi tájaknak és a bennük élő embereknek a megismerésével, és
mindig készen álló fényképezőgépével közel hozza őket a képekben, benyomásokban
gyönyörködni kívánó Olvasóhoz. Dr. Korsós Zoltán a Magyar Természettudományi
Múzeum főigazgatója