A könyv a két világháború közti Romániában feltűnő ?Mihály Arkangyal? Légiójára
? ismertebb nevén a Vasgárdára ? összpontosít; arra a fasiszta mozgalomra,
amelyet vallásos jellege miatt a legeredetibbnek tartanak a korabeli Európában.
A fasizmussal foglalkozó kutatók ezt a sajátosságot egyrészt mesterségesen
leválasztották eredeti, európai kontextusáról, másrészt ?keleties? specifikumnak
gondolták; ?ortodox furcsaság?-ként, nem pedig a fasiszta ideológia
jellemzőjeként tekintettek rá. Jelen írás viszont eltávolodik ettől a
felfogástól; új értelmezést kínálva a Légió létrejöttéről, 1927 és 1941 közötti
történetéről és legfőbb jellegzetességeiről. A legionárius ideológiát teológiai
típusú palingenetikus politikai hitként definiálja, és ezt nevezi
legionarizmusnak. Átfogó értelmezéséhez három elemzési szinten közelít:
vizsgálja a legionárius mozgalom ideológiáját, politikai fejlődését és
társadalmi összetételét, valamint azt a nacionalista-legionárius rezsimet,
amelyet a mozgalom a hatalomban töltött rövid ideje alatt (1940 szeptembere és
1941 januárja között) felépített. Az elemzésben a legfőbb hangsúly arra esik,
hogy miként alakult ki, majd szilárdult meg a 19. században a nemzet
megmentésének doktrínája, és hogyan kristályosodott ki abból egy új, fasiszta
politikai hitvallás a két világháború között úgy az ideológia, mint a gyakorlat
szintjén. Így a szerző, miután a bevezetésben áttekinti a legújabb vitákat a
fasizmusról, a karizmáról, a totalitarizmusról és a politikai vallásról,
valamint ezek érvényességét a fasiszta mozgalmak és rezsimek tanulmányozása
során, a könyv három fő részében ezt a három elemzői-kutatói dimenziót ? az
ideológia, a mozgalom és a rezsim hármasát ? fejti ki, és elutasítja azt a
szakirodalomban erőteljesen jelen levő tendenciát, amely a román fasizmust
?egzotikussá?, marginális ?mutánssá? degradálja. Az elemzés célja, hogy
határozottabban integrálódjon az európai fasizmus fősodrába a román példa,
miközben a jelenség helyi sajátosságai is kellőképp kiemelkedjenek.