Mindenfelé gödrök, mesterséges árkok, teknőszerű mélyedések, ösvények. Mint egy
felszaggatott hadszíntér évekkel később. Tulajdonképpen félhetnék is, nincs
senki a közelben. Vagy éppen akkor kellene félnem, ha látnék valakit. A táj
olyan, hogy ez teljesen mindegy. A Pontos történetek, útközben egy női elbeszélő
hangján mesél a hatvanas években tett erdélyi és pannóniai utazásokról. A mű
először 1970-ben látott napvilágot, a jelen kiadás az 1989-es bővített, javított
változaton alapul. A regényben Libusként becézett főszereplőben nem nehéz Polcz
Alaine alakjára ismernünk, és már a kötet élén álló ajánlás is a szerző
feleségének szerepét hangsúlyozza: Hálával A.-nak, hogy megőrizte ezeket a
történeteket. Mészöly ösztönzésére Polcz Alaine az 1960-as évektől kezdődően
tudatosan gyűjtötte, magnószalagon rögzítette erdélyi és dunántúli utazásainak
eseményeit, a hanganyagot Bernáth Márta gépelte le, Mészöly pedig felesége
emlékeire alapozva alkotta meg regényét. - írja a könyv keletkezéstörténetéről
utószavában Márjánovics Diána. A szenvtelenül jegyzett párbeszédekből egyszerre
kicsap az emberség, az érzelem melegsége, mely épp azért oly hiteles, mert
szinte tapintható és mérhető, mint a kémcső falán kikristályosodó só. A ponttól
pontig húzott vonalakban mindig ott a két pont egyértelmű kapcsolata, még akkor
is, ha maga a világ - úgy, ahogy az író látja - képtelen határozott szabályokat
adni általában a vonalak meghúzására. A leírás végsőkig vitt szenvtelensége,
mely már-már Robbe-Grillet-vel rokonítja a Pontos történetek, útközben
Mészölyét, csak egyik oldala az éremnek; a másik ennek épp az ellenkezője: az
ócskapiacon, a vasúti váróteremben vagy a szállodai szoba éjszakai csendéletében
az önmagára határolt tárgy és az önmagára határolt emberi gesztus a dokumentumok
élességével világítja meg egymást. Ez a dokumentum-élességű megvilágítás teremt
ritka valóság-atmoszférát a könyv lapjain. Ami felejthetetlen olvasmányélménnyé
teszi ezt a talán nem a legkönnyebben olvasható könyvet. - Pályi András
(Jelenkor, 1971/2)