Természetesen ez, a legfontosabb lecke, pontosan annyit ér, amennyit az utolsó
leheletünk, amivel a nemlétbe zuhanunk: semennyit. Hiszen eltűnünk. Azonban
mégsem mindegy, honnan zuhanunk. Semmi lélektan, semmi lelkiismeret - jegyzi meg
egy helyütt a szerző (Karének). Az első tagmondattal látszatra ugyan fölmenti
olvasóit a tükörbe nézéstől, ám második tagmondatával tudatosítja, a mi
vállunkat is nyomja a kereszt. Keresztünket (létünk terhét) pedig nem is
feltétlen mi érdemeltük ki jó vagy rossz cselekedeteinkkel, hanem örökségként
kaptuk, s erről megfeledkeznünk nem volna üdvös. (...) Lovas Ildikó azzal
szembesít, hogy a múlt fekete-fehér fényképein sokkal több szín tarkállik, mint
a jelen csúcstechnikával körbebástyázott falanszteri pillanatképein. Arany
Zsuzsanna