N. Pál József gondolatainak centrumában az a felismerés áll, miszerint a nemzet
sorsa az irodalmából érthető meg igazán. Az elmúlt száz év sorslehetőségeit
számba véve esszék és recenziók sorában arra keresi a választ, miként lehet
embernek maradni a történelem szorításában, miként őrizhetők meg a ránk
hagyományozott értékek a társadalmi átalakulások, a gyökértelenség veszélyét
magában hordozó relativizmus vagy a kérészéletű divatirányzatok sodrában. Az
írásokban többek között olyan időtálló életművek elevenednek meg, mint Ady
Endréé, Móricz Zsigmondé József Attiláé, Németh Lászlóé, Illyés Gyuláé vagy Sütő
Andrásé. Nemcsak az ?ezeréves múlt? s a régi Magyarország esett szét ama
kataklizma során, hanem annak emlékezete is, amit a költő minden idegszálával
értelmesen egyben akart tartani még, messziről jőve és messzire tartva a Hunn,
új legenda lírai víziójának szándéka szerint. Látásmódok, szemléleti formák,
előfeltevések, megvertségek, szenvedélyek, beszédmódok, végső soron
érdekeltségek feszülnek egymásnak azóta ? lényegében ? kibékíthetetlenül. Minden
megesett, ami e tárgyban megeshetett, elvont tudálékosságot és őrültségeket
egyként olvashatunk akár a legutóbbi időből is, ám hogy e nemzeti vagyonszámba
menő életmű befogadásának nem segítünk evvel, biztosan állítható. (Ady ? az
irodalmi modernség és a progresszió viszonya)