A Rendbomlás novellái gondosan albumba rendezett pillanatfelvételekként mesélik
el a kanadai Nell sorsát az ötvenes évektől napjainkig. Nellnek már
kiskamaszként meg kell birkóznia anyja veszélyeztetett terhességének
nehézségeivel, majd jóval fiatalabb húga mentális gondjaival. Fiatalkori én- és
útkeresése után társra talál, s egy gyökeresen új életforma felfedezése során
gyökeresen új problémákkal szembesül, végül pedig idősödő szüleihez fűződő
viszonyát kell átgondolnia. Nem sorsfordító események drámai elbeszélése a
Rendbomlás, hanem hétköznapiságukban is sokrétű történeteké, melyekből szinte
észrevétlenül áll össze egy nő képe, aki - bár világának rendje időről időre
felbomlik - szüntelenül keresi az utat egy új egyensúly felé. A szerzőtől
megszokottnál líraibb és személyesebb hangvételű, bensőséges humorú kötet
meggyőző bizonyítéka annak, hogy Atwood nem csupán korunk meghatározó
regényírója, de a novella műfajának is nagymestere. Sosem tettem túl magam a
másodikos olvasókönyvön, amelyben szerepelt egy apa, aki mindennap bejárt
dolgozni, és autót vezetett, egy anya, aki kötényt hordott, és sütött, valamint
két gyerek - egy fiú, egy lány -, egy kutya meg egy macska, és ők mind egy
fodros függönyös, fehér házban éldegéltek. Bár egyik házban sem volt ilyen
függöny, ahol laktam, az egész eleve elrendeltnek tűnt. Nem cél volt, nem
olyasmi, amire törekednem kell: ez a függöny egyszer csak felbukkan majd az
életemben, mert ez a sors akarata. A jövőm nem lenne teljes - nem, nem lenne
normális -, ha nem szerepelne benne ilyen függöny, és minden, ami hozzá
kapcsolódik.