A neoplatonista Plótinosz (204-270) ugyan egy kisebb és kevéssé ismert szerepő,
mégis mérföldkő a gondolkodástörténetben, mivel segít megérteni Görögország
szellemi átalakulását azokban az évszázadokban, amelyek az ókori világ végét
jelentették. A mély egzisztenciális válságban lévő görög-római Nyugat hagyta,
hogy a keleti vallási áramlatok megtermékenyítsék, ugyanakkor felsőbbrendű
fogalmi szigorral ruházta fel őket. A legendás látnoki képességekkel megáldott
Plótinosz, akit a római szabadiskolájában tanulók csodáltak, filozófiáját az
egész görög gondolkodás ambiciózus szintéziseként fogta fel, amely
felülkerekedik Platón és Arisztotelész dualizmusán. Rendszerének középpontjában
a Léleknek mint aktív hídnak a dinamikus felfogása áll, amely lehetővé teszi,
hogy átmenjünk a kozmosz teteje és alja között anélkül, hogy elveszítenénk a
valóság különböző szintjeinek szigorú megkülönböztetését és az Egy
transzcendenciáját, amelyből minden származik, és amelybe minden visszatér.
(Manuel Cruz, filozófus)