A Százéves táncosnő Berkovits György második drámakötete. Az első, öt
színdarabból álló Abreál 2002-ben jelent meg. Átírta két színdarabját, az
Abreált, szigorúbb szerkezetbe ágyazva, Százéves táncosnő, címmel, és az előző
változatnál sokkal kiemeltebben hangsúlyozva azt a két motívumot, amelyre a
darab épült, miszerint a százéves táncosnő úgymond élve temette el férjét, amely
persze semmi más, mint a zsidó sors metaforája; és szintén jobban hangsúlyozva,
hogy a szintén táncosnő, nyolcvanéves lánya politikai parancsra, felsőbb
utasításra vált el a férjétől, mert ha nem teszi, akkor mindent kockára tesz, az
életét is. Az Egy különös asszony Évája emlékeztet az Életvesztesek című dráma
főhősére, életének, út -és társkereséseinek stációira; az értelmiségi Gyárfásra,
az elkapatott fotós, Pálra, az erőszakos rendezőre, Gézára. Átírta a Gabes és
Gy. Bencét is, színpadszerűbbé téve, Maffiózó és a túsz címen, és sokkal
kiemeltebben rámutatva, hogy a többszörös gyilkos maffiózó, aki háborítatlanul
éli a milliárdosok életét, egyszerűen fogva tartja, túszként, a valaha neki
tanácsokat adó értelmiségit, és gúnyosan kifejezi, hogy tulajdonképpen egy
panoptikumba zárta, mert manapság egy értelmiségi csak panoptikumba való.
Berkovits György szívesen hangoztatta, hogy darabjai a képtelenség stílusteremtő
erejéből fakadnak, de ez a képtelenség szerinte a realitásé, az életé, ha úgy
tetszik az élet képtelen stílusa, amelyből, szerinte, színjátékainak
szellemisége fakad. Azonban kesernyés fanyalgás helyett választékos
szellemességgel beszél minderről.