Japán a közeljövőben szinte élhetetlenné válik, és teljesen elszigetelődik a
külvilágtól. A százéves Josiró egyike az öreg aggastyánoknak, akik - ellentétben
az ifjú aggastyánokkal - még emlékeznek, milyen volt a friss levegő illata, a
kék tenger látványa, a gyümölcs íze, egy állat bundájának puhasága. Az országot
is az idősek működtetik: dolgoznak és gondoskodnak az életre és munkára képtelen
újabb nemzedékekről. Mint minden gyermek, Josiró dédunokája, Mumei is törékeny
és gyenge, járni, öltözködni, de még enni is alig tud. Talán még a felnőttkort
sem éri meg. Josirónak nap mint nap szüksége van minden bölcsességére, hogy
életben tartsa unokáját. Mindez kétségbeesett aggodalommal tölti el, amelynek
mélyén halványan mégis ott pislákol a jövőbe vetett remény. Yoko Tawada - akit a
New York Times Kafka kitűnő tanítványá-nak nevez - kíméletlen szatírája 2018-ban
elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat külföldi irodalom kategóriában. A
kötetet a szerző utólag egészítette ki négy korábbi, ugyancsak disztópikus
elbeszélésével, melyeket a 2011-ben bekövetkezett tóhokui földrengés és az azt
követő szökőár hatására írt. A gyerekek havi egészségfelmérési eredményét
rögzítő iratokról kézzel írt másolat készült, amit gyorsfutár kézbesített az Új
Japán Egészségügyi Kutatóközpontnak. Amióta felkapott lett A tengeri szél
üzenete című manga, melynek főhőse egy vadkecske gyorsaságú hírvivő volt,
fejében a város teljes térképével, egyre több gyerek álmodozott arról, hogy
egyszer gyorsfutár lesz. A mai gyerekek erőnlétét figyelembe véve azonban erre
nem sok esély volt. Az tűnt valószínűbbnek, hogy a közeljövőben a fiatalok mind
irodában dolgoznak majd, a fizikai munkát pedig továbbra is az idősek végzik.