Részlet a könyvből: - No, Irénkém... - mondta szelíden a férfi. - Megígérted
otthon, hogy nem sírsz... Az asszony könnyes szemmel bólintott és megtörölte
Misike száját; a fiúcska éppen befejezte a csokoládé majszolását. Gizi apjába
csimpaszkodott. - És, úgy-e api, ezentúl mindig katonaruhában jársz itthon? -
kérdezte elragadtatva, le nem véve szemét apjáról. Mariska, a legidősebb a három
gyermek közül, lekicsinylően és a felnőttek cinkos tekintetével villantotta
össze szemét apjával, mintha azt mondta volna: mi ketten tudjuk jól, ha
visszajössz a háborúból, ismét civilben jársz itthon. A vasúti vendéglőben
zsúfolt zürzavar és lárma. A személyzet még nem szokott hozzá a változott
viszonyokhoz. A mozgósítás merőben új helyzet elé állította a pincéreket, akik
fejvesztetten kapkodtak ide-oda az éjjel-nappal lüktető forgalomban.A vendégek
változnak, de a kép ugyanaz: síró nők, bámészkodó gyerekek, mellettük a bevonuló
férfi.