Őszintén bevallom, mélységes megilletődöttség szorította el a szívem, mielőtt
munkához láttam. A bőség zavarával, kínjával küszködtem: annyit talán egyetlen
magyar nagyságról sem írtak íróink és tudósaink, mint Petőfi Sándorról. Hát most
melyik életre szóló, alakját, tartását formáló, bizonyító élményét vegyem bele
ebbe a kötetbe, s melyiket hagyjam ki? Először s érdemben Ferenczy Zoltán írta
meg Petőfi életrajzát, 1896-ban, és Endrődy Sándor örökítette meg legnagyobb
költőnk útját a magyar irodalomban, 1908-ban. Igazi alakját mégis a XX. század
harmincas éveiben formálta meg Illyés Gyula, a legnagyobb élő magyar poéta; írói
pályafutásának tán legszebb és legfontosabb nagyszerű alkotásában. Utána Hatvany
Lajos tudós professzorunkat illeti a pálma, aki Így élt Petőfi című, csaknem
kétezer oldalas művében summázta matuzsálemi élete fáradozásait, amelynek java
részét a Petőfi-kutatásnak szentelte. Mélyen hálásak lehetünk Dienes Andrásnak
is, aki szinte élete minden percét a Petőfi-titok felderítésére áldozta. Pándi
Pál, a marxista irodalomtörténet kiemelkedő tudósa helyezte el szocialista
társadalmunk hálájának aranykoszorúját Petőfi ismeretlen sírjára.