SPANYOLOESZÁG II. FÜLÖP KORÁBAN. A nemzet jelleme. A renaissance és a
reformatió az emberi szellem felszabadulásának, az örökölt tekintélyek
megtámadásának kora. A felszabadulás nagyot alkotott, de egyúttal nemcsak
romboláshoz, hanem az erők szétforgácsolásához is vezetett. Vele szemben állást
kellett foglalnia mindannak, mi Európában a tekintély cultusához ragaszkodott.
Az egyház terén e munkát a pápaság végezte, a trienti zsinat által újjá
szervezett egyház élén, a jezsuita rend támogatásával. Világi téren
Spanyolország volt úgy vallásos, mint állami téren a conservativ irány
leghatalmasabb támasza. A kor fő és irányadó jellemvonása az, hogy ez a két
hatalom, bár néha apró féltékenykedésekben még nyilvánul a pápaság és császárság
középkori ellentéte, a közös ellenséggel szemben párhuzamosan egyetértően
működik az egyházi- és politikai élet minden terén. Azok az okok, melyek
Spanyolországot V. Károly korában a katholikus reform hazájává, a katholikus ügy
zászlóvivőjévé tették, még sokáig megtartották erejöket, hatásukat. Hosszú,
százados küzdelmeknek voltak eredményei és még hosszú századokra reáütötték
bélyegöket. A nemzet nekik köszöné világtörténeti szerepét, nagyságát,
egyéniségét, jellemét. A nemzet léte, büszkesége, hivatása egybefolyt a római
hit szolgálatával. Az a rajongó vallásosság, mely Loyola keblét eltöltötte,
megvolt az egész népben, kicsinyben, nagyban egyaránt. Az olyan elmékben, melyek
hő képzeletben egyaránt érezték a mennyország üdvét és a pokol kínjait, nem
maradt helye a kétkedésnek vagy a közömbösségnek. A férfiak mint papok, térítők
vagy vitézek szolgálták az egyházat, de a nőkre is áthatott az a lelkesedés, az
a vallásos felmagasztaltság, mely a mint magában csuda, úgy szülőanyja a
legcsudásabb tetteknek...