A naplók naplóját írom: az események egyidejű ábrázolását Illyés Gyula
mindeddig kiadatlan, lebilincselően érdekes '56-os följegyzéseit, papírlapokra
írt naplóját 1957 elején elrejtették és csak 2014 áprilisában került elő. Az író
lánya, Illyés Mária készítette elő kiadásra az anyagot, Horváth István történész
közreműködésével, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára. Az 1956.
október 23-tól 1957. január 31-ig napról napra vezetett eseménynapló számot ad
arról, hogy a költő hogyan élte át a forradalom és a korai megtorlások idejét,
mint cselekvő és megfigyelő. Irányítója volt - Déry Tiborral, Németh Lászlóval,
Tamási Áronnal és Veres Péterrel együtt - a forradalom egyik központjának, az
Írószövetség elnökségének. Részt vett a politikában, a Petőfi Párt - a megújult
Nemzeti Parasztpárt - egyik vezetőjeként, Bibó Istvánnal és Bisztrai Farkas
Ferenccel. Tanácskozott Nagy Imrével, Tildy Zoltánnal és a forradalom más
politikai vezetőivel. És tárgyalt az írói delegációk tagjaként a feszült, éles
találkozókon a szovjet városparancsnokkal, vagy november 4. után a hatalmunkat
fokozatosan megerősítő kommunistákkal: Münnich Ferenccel, Kállai Gyulával és
Tömpe Istvánnal. Forrásértékűek azok a jegyzetek, amelyeken megörökítette az
ezeken elhangzottakat. Közben szinte minden nap járta Budapestet: gyalog,
biciklivel, sítalpon, vagy az ócska Dongó-motorjával, meghallgatta a társadalom
legkülönbözőbb képviselőit, látta a várost, érezte a hangulatát, és írói
tehetsége révén mindezt érzékletesen meg is örökítette.Az olvasó, ha kézbe veszi
ezt a kötetet, két, egymáshoz kapcsolódó történetet talál benne. Az egyik az,
amelyet Illyés Gyula le tudott jegyezni 1956. október 24-től 1957. január 31-ig
tartó időszakban; a másik pedig az, amivel Horváth István ennek a történetnek a
részleteit föltárta, magyarázatokkal kiegészítette és belehelyezte egy nagyobb
keretbe: az 1956-os forradalom és szabadságharc történetébe. A kötet címét, az
Atlantisz sorsára jutottunk mondatot Illyés Gyula naplószövegéből választottuk
ki, felidézi a büszkeség, a dac és a gyász lelkiállapotát, amelyet 1957. elején
a nemzet többsége érzett.