? Királynőm szíve egy szörnyért hevül ? mondja Puck a Szentivánéji álomban
Titániáról. Titániát Oberon varázsolta el; Ignácz Rózsa hősnőjét: Litovszky
Teklát ? önmaga. Első férje kozmopolita világfi, a Monarchia egyik legnagyobb
építkezési vállalkozója; az igazinak hitt, valódinak érzett szereleme második
férje egy k. u. k. tábornok. Ennek özvegyeként, önmaga bűvöletében él. Az
emlékezés képernyőjére önmagának visszavetített eseménysorokat néz, újra hallja,
újra éli múltját, a kellemetlent nem veszi tudomásul, a valóságra ébresztő
gondolatokat elhessenti. Mintha azt akarná példázni egy letűnt, maradék világ
tagjainak s alaposan a mában gyökerező, de feléje érthetetlenül, torzan vetülő
hozzátartozóinak, hogy a boldogság elhatározás kérdése. Megéli lánya tragikus
érzelmi válságát, azt a kiábrándulást, amitől az megzavarodott értékítélettel
egyszerre szörnyetegnek láttatja az addig szeretett élettársat, de ő maga
kiábrándíthatatlanul tovább szeret egy olyan álomképet, amitől csak a halála
révén szakadhat el. Élete utolsó pillanatai ébresztik önmagára Teklát, aki
érzékenységénél, jóra és nemesre való fogékonyságánál fogva alkalmas lehetett
vona egy teljesebb, emberibb életre, de a magaszőtte álomvilágban semmiért sem
harcolt, mindig azt kapta, amire szüksége volt, nem küzdött meg környezete
gyarlóságaival, bűneivel, s ezáltal ő maga vált gyarló, társadalmi ?fagyönggyé?,
s mint asszony ? önmaga varázslatába zártan szerette a tündéri szörnyet: saját
önmagát.