Gyermekkorom óta nagy élvezettel olvastam a tudományos-fantasztikus regényeket.
Mindig kíváncsi voltam arra, hogy az írói fantázia milyen világokba repíthet,
sőt arra is, hogy a sci-fi írók mennyire rendelkeznek látnoki képességekkel, mi
lesz az, ami a regényírás idején még csupán merész álom, hogy aztán alig néhány
évtized leforgása alatt kézzelfogható valóságként épüljön be mindennapi
életünkbe. Hiszen az igazi érték rendszerint nem is annyira a történet, hanem a
környezet és az idő, amelyben a cselekmény zajlik, az eszközök, amik hőseink
rendelkezésére állnak, valamint a mód, ahogyan problémáikat megoldják.
Mindezekből végső soron kirajzolódik az a gondolatvilág és értékrend, ami nem a
szereplőknek, hanem az írónak sajátja. Rujder Tamás könyve - amit még kézirat
formájában volt alkalmam olvasni -, olyan meglepetést tartogatott számomra,
amire sci-fi írótól szinte nem is számítottam. Az izgalmas történetből ugyanis
olyan ember, olyan író képe bontakozik ki, aki tisztában van az univerzumot
irányító törvényekkel, és azokkal a képességekkel, amik bennünk, emberekben
rejlenek. Biztosan sokan vannak, akik ma még inkább fantasztikusnak, mint
tudományosnak tartják mindazt, amivel e könyv lapjain találkoznak, de az
érzékenyebb olvasók, akik egy kicsit is jobban figyelnek a világ alakulására,
tévedhetetlenül kiszűrik majd e regényből mindazt a kincset, ami az avatatlan
szemek elől még akkor is érthetetlen és hozzáférhetetlen titok marad, ha naponta
botlanak bele.