A vérségi összetartozás - ha nem élnek vissza vele s nem emelik a kizárólagsság
szintjére - érték. Ezt senki sem tagadhatja, aki saját, vér szerinti családjában
szeretetet kapott, s aki családtagjai iránt úgy érez felelősséget, mint
rábízottjai iránt. Az elmúlt évtizedek oktatáspolitikája a magyarság újabb
nemzedékei előtt kétségesnek állította be, hogy egyáltalán létezik közös
származási gyökerekkel rendelkező magyar nép. Még ma is annak kell védekeznie a
tudományos életben, aki cáfolja ezt. Nem hangozhat eléggé a humánbiológia,
genetika, antropológia, populáció-biológia szava. Nyilván azért sem, mert
másként hamarább válna köznevetséggé a finnugrista nyelvtörténetből levezetett
magyar őstörténet...Nagy Ákos (1913) Ausztráliában élő kutató
vércsoport-antropológiai munkája éppen ezért fontos. A szerológus-gyógyszerész
doktor körülbelül egymillió vércsoportadat birtokába jutott; nemcsak gyűjtötte
és rendszerezte az egész emberi világ, a történelmi és a mostani Magyarország
idevágó táblázatait, hanem maga is rengeteg vércsoportvizsgálatot végzett el. Az
egyes népességekre jellemző vércsoport-gyakoriságokat összehasonlító
kutatómunkája a háború előtt kezdődött: a M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem
Közegészségtani Intézetében résztvevője volt a Darányi Gyula professzor által
vezetett nagyszabású vércsoport-meghatározási felméréseknek. Mozaikszerű
tanulmányában - melybe beleillesztette többek között Hideo Matsumoto
immunglobulin-génjelzőkkel kapcsolatos eredményeit, Jery Wozczyk haptoglobinra
vonatkozó, ugyancsak szenzációs vizsgálódásait - megállapítja kárpát-medencei
népünk egészének egységes és sajátos képet mutató vércsoport-örökségét,
felvázolja etnikai ősmúltunk egy lehetséges változatát. Hipotézise szerint a mai
magyarság a Kárpát-medence őslakóinak vérét és a velük összeolvadt Árpád
honfoglalóinak vérét egyaránt csörgedezteti.