1920. június 4-én aláírták a trianoni békét. A hírhedt békeszerződés 29. §-a
határmegállapító bizottságokra bízta az összezsugorított Magyarország új
térképének megrajzolását. A történeti Magyarország megszűnt, az új határok a
magyarajkú lakosság millióit tépték el hazájuktól. A győztes hatalmak
térképészeti természetesen pontosan tudták, hogy a nemzetiségi ellentétek
paraszából úkra magasra csaphat a háború lángja. Az évszázados európai
hagyományok figyelembevételével széleskörű kisebbségvédelmi szerződéseket
szerkesztettek, melyeket hálószerűen kapcsoltak az érintett országok -
mindenekelőtt Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia - békeszerződéseihez. A honi
közvéleményben azonban a mai napig sem tudatosulhatott, hogy a trianoni
katasztrófa nem szükségszerűen vezetett az országából kirekesztett magyarság
sorstragédiájához: iskolája, nyelve, neve, nemzeti kultúrája fokozatos
elsorvasztásához. Ha a befogadó államok nem szegik meg az általuk is aláírt
nemzetközi kötelezvényeket, a magyar nemzeti kisebbségek az új határokon túl is
megőrizhették volna alapvető emberi jogaikat. Kötetében Galántai József a
trianoni sokkot enyhíteni hivatott kisebbségvédelmi diplomácia dokumentumait
tekinti át - sajnálatosan aktuális tanulságokkal.