A bölcsek és beavatottak közül sokan, nem metafizikai gondolkodás útján
jutottak a létezés, titokzatos rejtelmeihez, a vallás és erkölcs sistergő
tüzéhez: maga az isteni szólította meg az embert, s nem szállást keresett benne,
hanem, eggyé olvadt vele. Emberek százai, ezrei, ugyanazokkal a szokatlan
módszerekkel közelítettek, nem anyagi természetű jelenségekhez, mint Mózes
Adonáj igézetében: a hierogrammaták természetfölötti erejébe vetett hit, és a
varázslás, szinte egyenrangú volt az isteni hatalommal. Úgy képzelem ezt el,
hogy a mindinkább öntudatossá vált élőlény, magával hozta a néplélekben rejlő
érzelmek, gondolatok, forma- és kifejezésvilágát, az elmúlt nemzedékek életének
olykor bámulatra méltó, rendkívüli eseményeit, melyeket az evolúciós láncolat
időtlen cselekmény folyamában, lassan elfelejtett. De a jól megtanult igazságot
nem lehet eléggé elfelejteni, vagy mással felcserélni, mert a nép lelke sohasem
cserélhető. Módja van rá, hogy később, az ős-emlékezet, az anamnézis
képességével, felfrissítse a tudatban mindazt, ami ab ovo, az idők eleje óta,
hordozójával történt. S bár a prófétai szellem nyugodt lehetett a felől, hogy
előzetes tájékozódásai, információi előbb-utóbb hasznosnak bizonyulnak majd, el
kellett ismernie, hogy az Örökkévaló mégiscsak többre hivatott nála. Felismerte,
és hasznossá tette - önmaga és a világ számára - az ősfényben talált empíriákat,
hisz tudatállapota megfelelt, a szupernaturális hozzáférhetőség szigorú
követelményeinek. Fontos megjegyezni, hogy az ősi mítosz-kreátor, aki saját
árnyékát vetíti mentális ködre, miközben az ég, feje fölött válik álombirodalom
boltozatává, nem volt ostobán félrevezetett, aki fenntartás nélkül
engedelmeskedik, mindenféle értelmetlen káprázatnak.