Részlet a könyvből: Reggeli tizenegy óra lehet, midőn két úr lép az Albergo
Italiano kapulépcsőjéről a gondolába. Az idő derült, és szép őszi napot igér. -
Hová megyünk, signore! - A Manfrini-palotába, Antonio! - válaszolá az ifjabbik
úr. Antonio megindította gondoláját s az nyílgyorsan halad a nagyobb és kisebb
árúhajók közt, melyekkel a Canal-Grande, az egykori tengerkirálynőnek,
Velenczének főutczája, szokatlanul telve van. - Láttamoztattad-e útlevelünket? -
kérdé az előbb szólott idősb útitársát, ki tőle vagy jelleménél vagy helyzeténél
fogva némi függésben volt. - Még tegnap estve, Anselm! válaszolá ez, félrevonva
a gondola függönyeit, hogy szabadon legeltethesse szemét a sötét
márványépületeken, a Szent-Márk templomán, a Della Salute kúpjain, a Rialtón és
a kék lagunán, melynek mélye régi és bősz titkokat fed, de külszine redőtlen és
nyilt, mint a gyermekarcz.