Erdélyi utakhoz ajánljuk az eddigiektől, ha nem is eltérő, de egy kicsit más
rendszerű és tartalmú kézikönyvet. A '90-es évek felfedező öröme közelebb hozta
a magyar utazónak a korábban titokzatos-tiltott Erdőn túli földet, bejárta
útjait, ösvényeit, új kapcsolatokat kötött, régieket újrakötött, élő elvenné
lett az a szomszédság, amely nagyon sok ideig csak az elszármazottak
nosztalgiájában, másnak tankönyvizű adatok sejtelmeiben élő tartalmát
elvesztette. Közkézen forognak már azok a térképek, kézikönyvek és más
tájékozódási eszközök, amelyek egy-egy vakációnyi út megtervezéséhez fontosak,
nyitott könyv a világra tágult határok óta Erdély. Van talán esély arra, hogy a
beépült tapasztalat ráfigyelhet most már nem csak az emlékezetben tűnő képet
keresve az igazi látványra, tájra és népére, a sokszínűen virágzó mezőre, az
égbe nyúló déli hegyekre, az aranyat mosó patakra, az élő életre. Van újra esély
arra, hogy ez a tapasztalat mégiscsak meglátja azokat a finom, de jellemző
sajátosságokat, melyek az Olt-menti, vagy barcssági szász lakóházaktól
megkülönböztetik, hogy a vidrai móc-nemes útmelletti, kerített udvarházának
inkább atyjafia a Barcsayak kőfalas, mint a havaselvi lakótornyok, hogy a 17. és
18. században épült, vagy átépített háromszéki és Marosmenti barokkos kúriák, a
verespataki román aranybánya-birtokos nemesi kúriája félreérthetetlenül Erdély
szülöttei - idéztem szabadon Kós Károly éppen tíz éve hasonmás kiadásban
megjelent Erdélyének Összegezéséből. Azaz, látva-járvarádöbben arra az
interkulturális kincsre, amely összetéveszthetetlenül másra, egyedire faragta az
elmúlt ezer év alatt az erdélyi tájat és az azzal együtt élő embert, és aminek a
tartalmát egyszerűen erdélyiségnek nevezzük. Ahogy azt a szatmári szomszédságból
itt vendégeskedő Kazinczy Ferencz, az Erdélyi Úti levelek szerzője is tette,
vagy ahogyan a krónikaíró Cserei Mihály azt maga elé dohogva kikérte magának.
Ajánlom Kazinczy mellé eligazító olvasmányként II. József császár úti
beszámolóit, Teleki Domokos országjáró útikönyvét (Balassi, 1993), Széchenyi
Naplójának 1821. júliusi feljegyzéseit, Bözödy György Székely Bánja c.
riportkönyvét és Balázs Ferencnek A rög alatt c. önvallomásos szociográfiáját
(Mentor, 1998), az Erdélyi szász olvasókönyvet (Telepes népség, Pro-Print,
1994), a szándékaiban hasonló mezőségi vallomást, Szigetek a Holt-tengerben
(Mentor, Marosvásárhely, 1998) Mai, holnapi vándorutaink tervezéséhez egy
csodálatos kézikönyvet: dr. Xántus János Országjáró bakancsok c. természetjáró
riportkönyvét (Kolozsvár, 1980). Aki ezzel a batyuval indul útnak, annak minden
bizonnyal könnyebben érthető, hogy az a világ, amelyben az erdélyi ember felnő,
jól tagolt szelvényekre esik szét. Hogy az égbolt itt mindenütt a hegygerinceken
nyugszik, amelyek körös-körül zárulni látszanak, és az a határolt égsátor
leggyakrabban egy, vagy néhány könnyen áttekinthető helységre borul; a
kijáratokat, melyek az egyik völgy- vagy medence-kiszélesedésekből a másikba
vezetnek, rendszerint völgyszorulatok kanyargós görbeségei takarják el. Ígyhát
az erdélyi gyermeknek hosszú ideig az ő völgye az ő világa. A világradöbbenete
az, hogy hanem riad vissza a kerülőktől, akkor kitartó fáradsággal mindennünen
mindenhová eljuthat. - idéztem részben szabadon Friedrich Müller- Langenthal
Erdélyi lélek c. írásából. Ezt a világot kíséreljük együtt bejárni.