Theodor Plievier Sztálingrád antik (Zrínyi Katonai Kiadó), 1983 389 o., vászon
kötés, jó állapotú borító picit kopottas 520.- A leszállópályát még nem ülte meg
az esti köd, két Junkers jelentkezett, szállítógépek, vadászvédelem nélkül is
megérkeztek a repülőtér fölé, néhány kört írtak le, áttörték a felhőrongyokat és
leszálltak. A szanitécek munkához láttak, vagy negyven sebesültet hordtak ki, és
ez, mint minden leszállásnál, jeladás volt: százával botladoztak, ahogy csak
bírtak rögtön a sátrakból a repülőtérre a sebesültek. Az első gép megállt, bár a
légcsavarok tovább forogtak. A kabinajtó kinyílt és a kirakodás megkezdődött. A
második gép alatt is felporzott már a hó. Harmincnyolcan figyelték ezt feszülten
hordágyon fekvők ? a mellükön fémlapon a nevük ?, s az egyikük Steiger százados
volt. Térdig levágták a lábát. A szilánkot még nem lehetett a karjából
eltávolítani. Fejsérülése veszélytelennek bizonyult. Remélhette, hogy eljut egy
hazai kórházba, onnan meg Bopfingenbe, és ha műlábbal is, de birtokába veheti
kis birodalmát, a füsttől fekete kürtőt, a fújtatót, az üllőt, a satut, a
pörölyöket és a fúrókat? Azután, amit átélt, olyan boldogság, hogy fel se tudta
fogni. A hómezőn a légcsavaros, két hatalmas szárnyú madár, amely majd
visszaszáll vele a csodás, egyszerű, természetes életbe, olyan volt, mint egy
látomás. Nem hitte. És csakugyan látomás volt. A légvédelmi üteg már napokkal
előbb megkapta a parancsot, hogy szükség esetén lőjön bele a tömegbe. A csövek
vízszintesre voltak állítva, de az üteg nem tüzelt. A havon százával tolongott a
takaróba, sátorlapba burkolózott ember, rongyokba bugyolált lábak csoszogtak. De
mások gyorsabbak voltak a sántikáló sebesülteknél, lobogó szemű, tátott szájjal
ziháló, ordító alakok törtek át rajtuk, gázolták le őket, a legázoltak már nem
ordítottak, arcra buktak a hóban, aztán egy zsák bab, egy zsák csokoládé,
kétszersült maradt le, pálinkás ballon zúzódott szilánkokra, kolonclábú testek
vergődtek halomba, lettek lépcsővé a kabinajtó előtt, a mesebeli madár
belsejébe. Magasodó lépcső, amelynek a tetején az erősek, a győztesek
meggörnyedve másztak be a gépbe, az ordítozásba belesüketült őrök csapkodtak
hátra puskatussal, törtek maguknak utat, dobták el a fegyvert, préselődtek be a
gépbe, amelyben csak húsz embernek lett volna hely, és amelyből a magával hozott
élelmet se maradt idő teljesen kirakni. A pilótának nem volt más választása ?
már ereszkedett a köd lefelé- : befurakodott a helyére, felpörgette a
légcsavarokat. A hó porzott, a motorok dörögtek, a visszazuhanók felüvöltöttek.
a kabinajtó még nyitva, karok, lábak az ajtóban: a túlterhelt gép kétszer
zökkent vissza a földre, aztán nehézkesen fölszállt. Mögötte a másik. Ez
átgördült a visszazuhantakon és a sebesülteken. Többen meghaltak, köztük
Steiger. Ő nem rögtön: még fölemelte a fejét, még látta ellebegni a nagy
madarat, lehullani róla a sötét emberfürtöket, látta a havon maradtakat is?