Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde Színjáték 5 felvonásban Magyar Könyvtár
747-748. antik (Lampel R. RT.), é.n. 130 o., puha kötés, közepes állapotú borító
kopottas, sérült tulajdonosi bejegyzéssel 800.- Rejtély, amelyet másfél száz éve
próbálnak írók, irodalomtörténészek, színházi szakemberek, esztéták, filozófusok
megfejteni. Mese? Árgirus királyfi és Tündér Ilona csodásan valószerűtlen
története számtalan változatban létezik a magyar népmesekincsben, s olasz
közvetítő forrásokon át görög, sőt egyiptomi gyökerekig nyúlik vissza az
aranyalmát termő fa s a két szerelmes története. Szerelmi románc? Nem fontos a
kor, a táj, a történelmi háttér, csak az érzelmeiben egymásba gabalyodott két
ember ? itt és most: Csongor és Tünde ? lángolása, viharzása, minden eléjük
tornyosuló akadályt leromboló akarása, szerelmi szárnyalása. Színdarab?
Karakteres, jó szerepek ? ördögök, boszorkányok, bölcsek, ledérek ? forgataga
zegzugos cselekmény, váratlan fordulatok, lehetőség mindenféle színpadi csoda
semmi nem korlátozva megvalósítására: sok alakra bomló, egy személybe olvadó
boszorkány, levegőben röpködő, láthatatlanná váló ördögfiak, föld mélyéről
szemünk láttára kiemelkedő, fényárban úszó tündérpalota. Minden pillanatban
tátva maradhat a szánk. Filozófiai traktátus? Életutak: Kalmáré a kincs,
Fejedelemé a hatalom, Tudósé a bölcsesség; Csongoré a szerelem. A kincs elpereg,
a hatalom elkopik, a tudás semmivé porlad. A szerelem örök. Drámai költemény?
Éjféltől éjfélig élünk: hajnalodik, felragyog az ég, dél van, alkonyodik,
beesteledik, már fölénk borul az éjszaka. Reményekkel telten, harcra készen
kezdjük hajnalban, küszködünk reggel, boldogok vagyunk délben, szorongunk
alkonyatkor, sötétedéskor belenyugszunk az elmúlásba. De másnap újra fölkel a
nap. Vörösmarty Mihály 1830-ban fejezte be művét, a cím alá azt írta: színjáték
öt felvonásban. Már csak boldogan sajgó, rejtve rejtett szomorú emlék szívében
reménytelen szerelme, Perczel Etelka. Mindennapi életében legfőképpen arra
büszke, hogy sok kínnal keletkezett nagy művét, a Zalán futását a várva várt
nemzeti eposzként ünneplik. Tagja az éppen születő Magyar Tudományos
Akadémiának, a legismertebb, legfontosabb szépirodalmi és művészeti lapok
?dolgozótársa?, szívét melengető jóérzés: Széchenyi István a barátja. Igaz, a
pénztárcája többnyire lapos, gyakran kínosan lapos, de ismert és népszerű ember.
Harminc éves. Férfi. Kincse nincs, hatalomra nem vágyik, a tudásról azt
gondolja: valójában senki nem tudja, mennyit ér s mire jó. De Csongor boldog,
amikor megpillantja Tündét, boldog, amikor átöleli, boldog, amikor elveszíti,
mert hiszi, tudja: nem örökre veszítette el. Küzd, harcol, verekszik: keresi a
boldogságot. S boldog, amikor embert próbáló kalandok után végre megtalálja
Tündét, s földi létükben örökre összeforrnak. Csongor és Tünde számára a
szerelem a kincs, a hatalom, a tudás. El nem veszíthető kincs, örökre erőt adó
hatalom, bölcsességgé párlódott tudás. Így lesznek halandók halhatatlanok. És
másnap újra fölkel a nap.