Aki kutyát tart, az kicsit diplomatafeladatot is vállal magára. Rászánja magát
- ha nem is tudatosan - arra, hogy egy más természeti lénnyel kell együtt élnie.
Olyan ez, mint mikor valamely ország nagykövete átveszi diplomáciai hivatalát:
kicsit töri a befogadó ország nyelvét, tud valamennyit a történelméről, és
reméli, hogy az elkövetkező időben be tud illeszkedni az addig idegen közeg
szokásaiba. A családban élő kutyával való harmonikus együttléthez nem kell más,
csak igyekezet, hogy megértsük négylábú barátunk ösztönös viselkedésének
mozgatórugóit. Ezek pedig szinte mindig visszavezethetők a farkas ősök
szokásaira, falkatörvényeire. Ha ezeket valaki képes megérteni és elfogadni, az
egyfajta csoda birtokába jut: úgy érezheti, érti a kutyák nyelvét, befogadja egy
új világ.