Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. - Mátraháza, 1937. április 2.) írónő
középnemesi családba született. Édesapja Tormay Béla mezőgazdasági
szaktekintély, az MTA tagja, államtitkár. Édesanyja Barkassy Hermin. Iskolai
tanulmányait magántanulóként végezte. Német, olasz, francia, angol és latin
nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat. Első könyvei az
Apródszerelem, (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905)
elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt (1911), mely a
kisemberek életét ábrázolta. Megjelent angol, német, olasz, holland, finn, észt
nyelven is. A Régi ház (1914) családregény, a biedermeier kori Pest ábrázolása.
Ezzel a regényével a Magyar Tudományos Akadémia irodalmi díját nyerte el. A
Bujdosó könyv (1921-22) naplószerű regénye az 1918-19-es események mementója.
Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. 1923-tól
haláláig szerkesztette a Napkelet c. folyóiratot. 1930-ban kulturális
tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. Klebelsberg Kunó
felkérésére latinból magyarra fordítja középkori legendáinkat Magyar Legendárium
(1935) címen. Útiélményeiről szól a Firenzét bemutató A virágok városa (1935) és
a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajza. A monumentális trilógia, Az ősi
küldött Tormay stílusművészetének koronája. Történelmi háttere a tatárjárás
időszaka, a Kelet és Nyugat közé szorult magyar királyság kiútkeresésének
tragikuma. Metaforikus főszereplője egy magyar vitéz, Ung, aki eleinte a magyar
ősvallás nyomait keresi és kutatja, hiszen ez a haza felemelkedésének kulcsa, ám
küldetése sikertelen marad; a jövő a kereszténység, ő maga is szerzetessé lesz.
Életútjában a székely Csaba-mítosz sejlik fel, sorsában a szerző és a 20.
századi magyar sorstragédia elevenedik meg. A múlt úgy ébred fel keze alatt,
hogy eszmélésének nincs könyv íze: látomások szapora képei nyüzsögnek, hangok
élnek, mozgás pezsdül. Arany János óta soha ennyi igei árnyalat, ennyi
rezgő-reszkető, pontos pályát rajzoló cselekvés. Az egyik képen átsüt a másik
erők csattannak össze, a színek harsognak, a hangok fénylenek. (Hankiss János,
1934