Akárhogyan is faggatom magam: az írás indítékairól a teljesség igényével szólni
lehetetlen. A legnyilvánvalóbb - s minden tollat ragadó embernél törvényszerűnek
mondható - indíték: a mesterek, a klasszikusok nyelvoldó hatása. A klasszikus
elbeszélők közül bizonyos Sütő Mihály nevezetű írástudatlan uradalmi cseléd
bolygatta meg leginkább a képzeletemet. Bevallom: nálánál szerényebb képességű
elbeszélő lévén, máig is bele-belenyúlok a tarisznyájába. Sütő Mihály - kit
nagyapónak s kedveskedve bapónak szólítottunk - Mikszáthnak és Creangának volt
versenytársa; két nyelven - magyarul és románul - mesélte téli estéken a
regényeit és novelláit. ?Mit olvasol, úrfi? - kérdezte tőlem. - ?És miért
fogyasztod a petróleumot? Mikszáthot olvasom - mondtam és azért fogyasztom a
petróleumot, hogy s megpróbáltam elmagyarázni homályos elgondolásomat az
irodalom élettágító szerepéről. Arról, hogy a teljes emberi lét átélésére az
egyén képtelen; a teljes lét csak a közösség számára adatott meg, amiként a
zenekari muzsika is több hangszeren s több művészkéz révén szólal meg. S mivel
nem bírok belenyugodni abba, hogy csupán a magam kottalapját olvassam, el
szeretném olvasni a másét is; férficsemete lévén, Tolsztoj segítsége nélkül
sohasem tudom meg, mi kergethette Kareninát a vonat kerekei alá; mezőségi
paraszt lévén, sohasem fogok Trisztánnal hajóra szállni, s mivel itt élek az
édesanyám szárnya alatt, Oidipusz gyötrelme sem fog reám szakadni. Apó elfújta a
lámpát, és visszaráncigált a maga világába: ?hallgasd meg, ami velem történt,
azt is könyvekbe lehetne zárni. Történetei kidolgozott írásművek voltak;
irodalmi betegségek nyoma nem látszott rajtuk, mivel nem a költői kiagyaltsághoz
ragasztott valóságelemeket, hanem a valóságot emelte költői magasságokba. Ő
nyújtotta át nekem talán vigasztalásként, amiért a lámpát elfújta...