Móricz Zsigmond elbeszéléseinek záróköteteként a nagy író 1934?1942 között
keletkezett novelláit közli e gyűjtemény. Az öregedő Móricz Zsigmond ebben a
korszakában, noha vissza-visszatér nagy témáihoz, a dzsentri-életforma
széthullásához, a paraszti mélyvilág nyomorúságához, gyermekkorának emlékeihez,
a magyar múlt ébresztéséhez, új színekkel gazdagítja életművét: ekkor fedezi fel
a nagyvárosok szélén élő munkásokat, vagy legalábbis a lumpenproletariátust. A
Csibe-élmény szüli ezeket az írásokat. Talán éppen őrá gondol Móricz, bár
általánosítja az elvet, amikor 1941-ben így vall munkamódszeréről: ?Ha leülök
akárkivel beszélni, s hozzá fogok gondosan hallgatni s közben figyelem őt: akkor
az élet átad nekem nemcsak egy egyént, de egy típust, aki abszolut tisztán tud
mindent, amit tudnia kell: tudja a nyelvet, a magatartást, a históriát, a
milliőt, egyáltalán szintézise annak, ami? Ha egy író őt megírja, már kitűnő, ha
nem ront túl sokat rajta?. ? E korszak legkiemelkedőbb elbeszélései közül csak a
legfontosabbakat említhetjük itt: Komor ló, Február, hol a nyár?, Égi madár,
Tyúkleves, Árverés a nádason, A Vak Macska belső ügye, Csibe, Csibe csipog,
karácsonykor jobban fáj, Pesti kislány falun, Levél a dajkához, A világ végén
már szép és jó, Árvácska.