Könnyen megbántunk másokat, s ha minket bántanak, gyakran neheztelünk. A
szívünkben dúló harag és sértődöttség jelzi, hogy letértünk a békesség útjáról.
Vannak, akik évekig, évtizedekig, sőt a halálos ágyukig engesztelhetetlenek.
Sokszor épp ez viszi őket a sírba, s ezzel a lelkülettel másokat is
megbetegítenek. A békesség elnyerése érdekében szükséges egyrészt mások bűnét
megbocsátani, másrészt a magunk bűnéért, amellyel mi bántottunk meg másokat,
bocsánatot kérni. Csak ekkor nyerhetjük el a megbocsátást és a megigazulást, és
tapasztalhatjuk meg, hogy a lelki háborúság helyén a megbékélés virágzik.
Megszabadulunk a sértődékenység és a sértés tüskéitől. A megbocsátás új szívet -
azaz új életfelfogást, gondolkodás- és látásmódot - teremt. Testet-lelket
gyógyító ereje felmérhetetlen. Fenntartani ezt a békét, megőrizni a szív
tisztaságát - küzdelembe kerül, hiszen az önző emberi természettel szemben kell
csatát vívnunk. De a szabályszerű küzdelem - amely a lelki növekedés
szükségszerű velejárója ? a győzelemig vezet. A megbocsátás, megigazulás,
növekedés törvényei egyszerűek, de hatásosak. Szívünk mélyén mindannyian élni
szeretnénk ezekkel, mégis gyakran kibúvókat keresünk, magyarázkodunk. Azonban a
visszahúzó erőket legyőzhetjük a belátás alázatával, a gyógyító megbocsátás
fegyverével! Tőlünk fiigg, hogy belepi-e a felejtés pora az igaz élet utáni
elemi vágyat, az önző életvitel elválaszt-e tőle. Ha úgy döntünk - s erre
bátorít a könyvünk-, hogy nem engedjük ezt, jobb emberré válhatunk.