Ki ne ismerné Áprily Lajos híres versét, mely Apáczai Csere Jánosnak állít
emléket, s így kezdődik: A tavasz jött a parttalan időben / s megállt a
házsongárdi temetőben / Én tört könön és parladó kereszten / Aletta van Maet
nevét kerestem... Tört köveken és porladó kereszteken mi is a magyar
művelődéstörténet nagy alakjainak neveit keressük, emléküket idézzük. A
kolozsvári hegyoldal évszázados temetkezőhelye a házsongárd, mint minden ősi
temető, nemcsak az elmúlás színhelye, hanem a kultúra gyűjtőhelye, több mint
négy évszázad történelemkönyve is. Nevesek és névtelenek fekszenek a közös
földben: már a 16. század utolsó tizedeiben temettek ide ismeretlen halottat, de
itt a sírja vagy némely esetben már csak az emlékoszlopa többek között Szenczi
Molnár Albertnek, Apáczai Csere Jánosnak, Tótfalusi Kis Miklósnak, Jósika
Miklósnak, Kós Károlynak, Dsida Jenőnek, Szilágyi Domokosnak is. A természetben
és a történelemben látszólag az elmúlás uralkodik: pusztulnak a fejfák, a
sírkövek, idővel elporladnak még az emberi csontok is. Csak az élet különféle
területein végzett alkotómunka és annak emlékezete örök. A Házsongárd a jeltelen
elmúlás dacos cáfolata, szellemi öröksége nem csupán Erdély múltjának sugárzó
emlékműve, de jövőjének is záloga. Ezért nem olyan, mint a világ bármely más
temetője...