A Kr. u. első évezredben három harcias lovas-nomád nép is felbukkant a
Kárpát-medencében, ám közülük csak Árpád népének sikerült véglegesen
megtelepednie. A Belső-Ázsiából a Duna-Tisza völgyébe jutott magyarság előtt
nagyjából ugyanazon területekről, korábbi törzsszövetségekből kiszakadva, a
magyarhoz nagyon hasonló etnikumú nomád, barbár hunok és harcias avarok is
bejutottak a Kárpátok ölelő karjai közé. A hunok alig százéves európai
szereplése világtörténeti jelentőséggel bír, bár nagy királyuk, a legendás
Attila halálát követően birodalmuk felbomlott, törzseik maradványai megérték
Árpád népének honfoglalását, és hasonló testalkatuk, szellemi- és tárgyi
kultúrájuk, valamint nyelvük révén beolvadtak a magyarságba. A lovas-nomád
honfoglaló magyarság meglepetésszerűen jelent meg Európában és elözönlötte a
Kárpát-medencét 895-896-ban, majd kíméletlen kalandozó hadjáratokat folytattak
az elkövetkező fél évszázadban a nyugati országok és Bizánc ellen. Az új támadók
is az ázsiai sztyeppék sajátos és jellegzetes nomád világához tartoztak,
könyörület és irgalom nélkül feldúlták a védtelen városokat, felgyújtották a
templomokat és lenyilaztak mindenkit, nem ejtettek foglyokat. Európa, a fejlett,
keresztény világ rettegte a magyarok nevét és nyilait. Micsoda idők voltak!