1896-ban a Klondike-folyó környékén, Kanada és Alaszka határán gazdag
aranylelőhelyet találtak, s ennek hírére a következő évben valóságos
népvándorlás indult meg erre a tájra. A kincskeresők közül nem egy elpusztult a
rendkívül nehezen megközelíthető, szubarktikus vidék úttalan hegyeiben, meredek
hágóin és vad folyóin, sokan visszafordultak a nehézségek láttán, de még így is
nagy tömegek vergődtek el az ?ígéret földjére?, ahol sátortáborok és városok
nőttek ki gomba módjára a földből. Bár az aranyásók nagy többségének reményei
nem váltak valóra, akadtak szép számmal olyanok is, akik máról holnapra
vagyonhoz jutottak. Egy-egy parcella néha napok alatt gazdaggá tette
tulajdonosát, ám a vagyon többnyire ugyanilyen gyorsan úszott el az új
települések kártyabarlangjaiban, mulatóhelyein. Gátlástalan szerencselovagok,
spekulánsok, vállalkozók, könnyűvérű nők hada lepte el az új Eldorádót, de a
konjunktúra csak rövid ideig tartott. Dawson, az aranyásók központja, hihetetlen
gyorsan fejlődött lázasan lüktető várossá a semmiből, alig egy esztendő múlva
azonban álmos kis fészekké zsugorodott össze. Az aranyláz lecsillapodott, a
feltárt lelőhelyeket zömmel nagy társaságok vették kezelésbe, a pionír időszak
elmúltával a gyors egyéni vagyonszerzés illúziói szertefoszlottak. A szerző
avatott tollal nyúl a tárgyhoz, író és téma szerencsés találkozása azonban nem
egészen véletlen. A kanadai szerző Dawson Cityben, az ?aranyvárosban? töltötte
gyermekkorát, és később is rövidebb-hosszabb időre vissza-visszatért
szülőföldjére. Apja a harmincezer aranyásó között volt, akik 1898-ban átkeltek a
hírhedt Chilkoot-hágón, hogy aranyat keressenek. Pierre Berton arra törekedett,
hogy a klondike-i aranyláz minél teljesebb krónikáját állítsa össze. Felhasznált
minden kiadott és kiadatlan forrásmunkát. Feljegyezte a vidék szájhagyományát,
megszólaltatta az ?aranyroham? még életben talált veteránjait. Könyve az utolsó
nagy aranyláz történetének legátfogóbb, teljes hűségre törekvő és mindvégig
drámai feszültségű összefoglalása.