Évszázadok előtt a kínai tudósok különös állatról adtak hírt. A XVII. században
már írott emléke van annak a hiedelemnek, hogy északon, a hó és jég titokzatos
birodalmában valami hatalmas patkányféle élőlény furakszik a föld mélyében és a
jégtakarók alól néha, ha váratlanul mélyen bevágódott folyóvölgyekre bukkan, a
napvilágra is kerül. Ez pedig azonnal a halálát okozza, mert a kínai tudósok
szerint a minden ismeretes állattól merőben különböző szörnyeteg a szabad
levegőre érve azonnal kimúlik. A húsát ehetőnek, hatalmas agyarait meg nagyon
használható anyagnak mondják, és már ebben az időben vásárolták is az élelmes
kínai kereskedők az elefántcsonttal teljesen egyenértékű agyarakat. Nemsokára
aztán, a XVIII. évszáz legelső éveiben Isbrand Ides, Nagy Péter cár követe
említi ugyanezt a titokzatos állatot, ő nevezi először mammutnak és pontosan
elmondja, hogy milyen helyeken szoktak előbukkanni az ormótlan tetemek és hogyan
szokták a bennszülöttek az agyarait kitördelni, hogy aztán vásárra vigyék.
Életmódját tekintve ő is valami patkányféle szörnyetegnek tartja, majdnem
pontosan ugyanazokat az adatokat közli felőle, mint a kínai tudósok és a forrást
is megnevezi, ahol ezeket a mesés dolgokat hallotta. A hitetlen pogányok - tehát
a tunguzok, jakutok - különös természetrajzi véleménye volt ez, és ma már
egészen bizonyosra vehetjük, hogy az ő máig is élő legendáik szuggerálták a
kínai tudósokat is...