A magyar nyelv a messzi múltban gyökeredzik. Sajátos módon fejlődött ki, és
szerkezete oly régi időkből ered, amikor a ma beszélt európai nyelvek még nem is
léteztek. Olyan nyelv, amelyik önmagában következetesen és szilárdan fejlődött,
és amelyben mély logika rejlik, párosulva a hangzás alkalmazkodó képességével és
rugalmasságával. Az angol büszke lehet arra, hogy nyelve magában hordozza az
emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehető, benne az idegen
rétegek, melyeket a különböző népekkel történő érintkezés során olvasztott
magába. Ezzel szemben a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amin az
idők viharai még csak karcolást sem ejtettek. Nem naptár ez, amely a korok
változásaihoz alkalmazkodik. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkuszik,
nem ad és nem vesz senkitől. Ez a nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb.
Emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem
tudtak megoldani, azt mellőzik. Ez a nyelvészetben épp úgy van, mint a
régészetben. Az ókori Egyiptom templomainak mennyezete is egyetlen sziklából
készült, és erre sincs magyarázat. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik
hegységből fejtették ki a csodálatos sziklatömegeket, azt sem tudni, hogyan
szállították és emelték fel a templomok csúcsáig. A magyar nyelv eredetisége még
ennél is csodálatosabb tünemény, aki ennek titkát valaha is megoldja, az isteni
titkot fog megfejteni, legalábbis a titok első létét, amely úgy hangzik: '
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige.'