Az első világháborús észak-olaszországi hadszíntérrre érkező Frederick Henry
hadnagyot, ezt a kedves, fiatal, felelőtlen, sőt naiv amerikait mindössze
romantius kalandvágy hevíti, amkor az olasz csapatok oldalán bekapcsolódik a
központi hatalmak elleni harcokba. Ami azonban kalandnak ígérkezett, az véres
fenyegetés: közelségéből Frederick Henry egy nagy szerelem mámorában keresne
menedéket. Ám hiába menekül át más országba, hiába fordít hátat a háborúnak:
nincs szabadulás, végleges emigráció. A halál itt is utoléri: szabad földön
pusztítja el élete megtalált értelmét: feleségét és fiát. Robert Jordan, ez a
magányos egyetem fiatal nyelvtanára, ez a magányos amerikai értelmiségi
Spanyolországban, a köztársaságiak oldalán harcolva keresi létezése értelmét.
Egy hidat kell felrobbantania. Háromnapos töprengésének fúkuszában a kételyeivel
folytatott viadal áll. Robert Jordan elejétől érzi: a parancs, amelyet kapott,
lehet, hogy hibás parancs; lehet, hogy a támadási terv korai és felelőtlen.
Lehet, hogy rossz parancsra rosszat tesz, a híd ugyanis jelentéktelen, kicsi. De
vállalnia kell a kimért feladatot. Úgy érzi, ha kárt okoz is, önmagának,
másoknak: cselekvésének a konkrét helyzeten túli keretben haszna, célja és
értelme van. Erkölcsi és gyakorlati haszna. És a parancsot teljesíti. Ám halála
jó halál: Nem szívesen távozom a világból... de remélem, nem dolgomvégezetlen
megyek. Megtettem mindent, ami erőmből tellett. A Búcsú a fegyverektől (1929) és
az Akiért a harang szól (1940) a huszadik század politikai, társadalmi erkölcsi
és érzelmi válságait, poklait átélő és megjáró ember immár klasszikus értékű
dokumentumai. Szerzőjüknek pedig örökre helyet biztosítanak a regényirodalom
legnagyobbjai között.