Jogot, mert emberek vagyunk - ezekkel a szavakkal fordultak 1848. július 24-én
Magyarország és hozzákapcsolt tartományokbeli izr. lakosok megbízottjai a
júniusban megválasztott népképviseleti országgyűléshez. Követeléseiket elsodorta
a nemzet akkor fontosabbnak tartott érdeke, az Ausztriától való függetlenség. A
politikai érdek előbbrevaló volt, mint a jogrend polgári modernizációja. A jelen
tanulmánygyűjtemény, három évtized elszórtan megjelent, eddig kötetbe nem
gyűjtött írások, a magyarországi zsidók történetét mutatja be
esettanulmányokban. Vulgáris stílusban jelzek néhány témát, amelyeket a cikkek
egyáltalán nem vulgáris módon tárgyalnak. Ki az örököse egy Buda keresztény
ostromában (1686) meghalt csecsemőnek, az apa vagy az anyai nagyapa? Hány
Jeruzsálem van Európában? Érdemes-e zárt nemzeti piacot létrehozni (Védegylet),
vagy inkább a zsidókat, akiknek hasznos külföldi összeköttetéseik vannak,
kellene bevonni a nemzetgazdaságba? Hogyan készítette el egy nyomda a zsidók
legendás egyiptomi megmenekülésének forgatókönyvét az 1930-as évek
fenyegetettségében? Mi tartalma lehet az asszimilációnak, ha a többségi
társadalom megkívánja a nyelvi, ethnikai, vallási kisebbség teljes
alkalmazkodását, de nem tűri meg a másfajtákat, mert belülről bomlasztanák a
nemzetet? Kell-e államegyház a szekuláris világban, és kik azok, akik akarják?
Miért éppen Bécs volt az oka a magyarországi antiszemitizmusnak? Tempora
mutantur: az idővel együtt változik a múlt, a történelem jelentése is. Nem a
források, az események, hanem az, amit ma veszünk észre bennük. Mai
helyzetünkből nézve élesebben látjuk, milyen döntések előtt álltak régi korok
emberei. A tősgyökeres magyarság a 18-20. században nem tekintette a nemzet, az
ethnikai nemzetként definiált társadalom részének a másféléket: zsidókat,
cigányokat, jövevényeket. Önépítő lendületében a nemzetállam lezárta határait
előlük, nem tűrte a másféleséget nyelvben, szokásokban, nem tűrte sem a
személyt, sem az összetartó kisebb közösségeket. Ez van ma is. Körbetekintve
pedig látjuk, van, ahol a magyarokkal van baj. A zsidók kérelmének teljesítését
1848-ban nemzeti érdekből halasztották, csak a kiegyezés (1867) adta meg
jogaikat, és hogyan?, és meddig? Tiszaeszlár, zsidótörvények, és aztán egyrészt
a sötét, közönyös hallgatás, másrészt a menekülő felejtés. Alig több mint három
évtizede próbálunk beszélni a részletekről. A 19-20. századi zsidó történelem
mutatja a mintázatot (paradigma), amelyet napjainkban a bezárkózó nemzetállamok
követtek, követnek kisebbségeikkel szemben. Százhetvenöt év után még mindig
megállnak az egykori izr. képviselők szavai. A jog- és esélyegyenlőség egy
politikai kommunitásban (állam) jár mindenkinek, aki benne él: mert emberek
vagyunk.